Jótékonysági bál

Az RC Eger a hagyományokhoz híven január 20-án jótékonysági bált rendezett.

Klubunk a pandémia óta első alkalommal szervezte meg hagyományos jótékonysági bálját, melynek célja az egri kórházban működő Hospice Alapítványon keresztül támogatást nyújtani a betegnek, az ott dolgozóknak. A közvetlen cél pedig az osztályon rendelkezésre álló kis udvar, park rendbetétele. Rendezvényünk sikeréhez támogatók, baráti társaságok, társ hazai és marosvásárhelyi rotarysták jelenlétükkel járultak hozzá.  16 fő új Interact tagot avattunk, melynek fényét Máté Anna Rotaract Kormányzó személyes jelenléte is emelte. S még sikerült azzal is erősíteni a barátságot, hogy az "Azért vannak a jó Barátok"című dalt  közel 100 ember állva, egymás kezét fogva énekelte. Felemelő érzés volt, hogy tagtársunk  tombola fődíj felajánlását,  egy televíziót, a nyertes átadta a Hospice osztály részére.

Nagyon színvonalas, kellemes estét töltöttünk együtt, ahol a szív és az értelem karöltve szolgálta a nemes célt!


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Rotary Club Eger

Adószámunk:
18586967-1-10
Számlaszám:
10401141-50526752-75841010

cím: 3300 Eger,
Rózsa Károly út 4. 2/18.

Hogyan lehet valaki a Rotary tagja?

A Rotary nem egy titkos szervezet, ellenkezőleg, tevékenységét igyekszik a legnagyobb nyilvánosság mellett végezni. Az ország 55 klubja várja leendő barátait. Látogasson el a legközelebbi klubba, ismerkedjen meg a tagokkal és a klub tevékenységével. A Rotary nem mozgalom, nem lehet „csak úgy” belépni: tag csak az lehet, akit meghívnak a klubba, és taggá válásához elnyeri két Rotary klubtag ajánlását. Ezután a klub vezetősége, illetve a klubtagok titkos szavazással döntenek a jelölt tagságáról.


Miért legyél Rotarys?

Mert sokkal jobb adni… szeretetet, időt, odafigyelést, ajándékot, adományt, tudást. Mert új ismeretekre tehetünk szert, kipróbálhatjuk magunkat sok területen, ami nem kapcsolódik a szakmánkhoz. Mert ki ne szeretne barátokkal utazni, kirándulni, zenét hallgatni? Mert bárhová utazunk a nagyvilágban, mindenhol egy önzetlen Rotarysra lelünk.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba